Amazonian

Melóskényeztetés (vagy parasztvakítás) felsőfokon

A karácsonyi csúcsidőszak kezdetével az Amazon elindította a "Hogyan nyűgözzük le a melósokat?" hadműveletet. Meg kell mondanom őszintén, hogy minden kételkedésem ellenére meglepően jól működött. 

Persze könnyű dolguk volt, mert - reklámszakmai kifejezéssel élve - a célcsoport meglehetősen homogén volt. Ez alatt azt értem, hogy nem kellett túl szofisztikált programot összeállítani, nem volt arra szükség, hogy különböző iskolázottságú, érdeklődési körű emberek igényeit elégítsék ki az attrakciók. Nem kellett ide más: Melósok olcsó szórakoztatása nagy tömegben úgy, hogy minél kevésbé - vagy még inkább egyáltalán ne - akadályozza a munkát. Azt is elismerem ugyanakkor, hogy nem is olyan könnyű egy hónapon keresztül minden napra valami más okosságot kitalálni. Márpedig az Amazonnál pontosan ezt tették. Na de most már konkrétumokat kell mondanom, hogy értsétek, miről is van szó. Szerencsére az Amazon belső kommunikációja remekül működik, csináltak is egy frankó naptárat arról, hogy mikor, mi történik, így nem kell olyan sokat gépelnem. (A fotó minőségéért bocs.)

Nyereményért bármit

Ha el tudnátok olvasni a képen lévő szövegeket - amire annyi esélyetek van, mint Schmitt Pálnak a diplomavédésre -, akkor látnátok, hogy a következő típusú attrakciókat valósították meg:

Voltak a "viselj valamilyen meghatározott ruhadarabot azon a napon" típusú aktivitások: Viselj valami pirosat, viselj valami zöldet, viselj mikulás sipkát, viselj rénszarvasos cuccot, stb. Aztán az Amazon HR-esek járkáltak körbe, lefotózták, aki beszállt a buliba, majd kisorsolták közülük a nyertest, aki kapott valami 20-30 font értékű ajándékot. Ugyanez volt egyébként Halloween-kor is, amikor elmeroggyant kollégáim tömkelege öltözött kísértetnek, zombinak, vizihullának vagy pierró bohócnak. Közepesen vicces polcokat pakoló akasztott embert és raklapot húzó egyhetes hullát látni. És persze ide tartozik a másik hasonló méretű baromság, a Magyarországon hála Istennek gyakorlatilag nem ismert Movember marhaság, aminek keretében sok kollégám hetekig a legkülönfélébb szakáll- és bajuszkompozíciókkal az arcán sétálgatott az Amazonban.

A másik az "eldugtunk valamit az FC-ben" típusú játékok. Na itt volt minden: rénszarvas, nyúl, mikulás, elefánt, stb. Felvonult a teljes állatkert. Persze nem igaziból. Csak plüss. Aztán ezeket meg kellett találni. Egyszerű, mint Rogán Antal szakmai önéletrajza.

Jó ebédhez szól a nóta

A legcukibb persze az volt, amikor az ebédszünetben kisiskolások énekeltek a durva munkásembereknek. Ezt pont úgy kell elképzelni, ahogy írom. Megjelent egy-egy csapat kisiskolás, felálltak szépen kórusformációba, majd karácsonyi dalokat énekeltek a menzán a kaját sietősen magukba tömő melósoknak. Ennek mondjuk tényleg megvolt a bája. A marcona melósok mindig meg is tapsolták a kis énekkarokat. Na nem mintha annyira szépségesen énekeltek volna a kis énekkarosok, sőt, legtöbbször csak az erőfeszítést értékeltük.

Nem bonyolították túl a dolgot

Volt persze az osztogatós fajta meglepetés is, ahol azért nagy fantáziáról nem tettek tanúbizonyságot. Egy pite az ebédhez, egy marék Halloween Candy, egy doboz Red Bull, ilyesmik. Na de az ember minden apróságnak örül, ha úgy érzi törődnek vele. 

Aztán voltak a különböző rövid kis versenyek (ki tud egységnyi idő alatt minél többet evezni az ideiglenesen a portához telepített evezőpadon), a szimpla kényeztetések (masszázs előzetes bejelentkezés alapján, karikatúra), és az egyszerű nyereményjátékok. A legegyszerűbb a jelenlét lottó volt. Azaz aki aznap bement dolgozni, azok között sorsoltak egy nyertest. 

Mindezek megkoronázásaként pedig egyik nap meghívtak bennünket egy tradicionális angol karácsonyi vacsorára (ami ebéd volt). Mivel az angol konyháról írott könyv a világ legrövidebb könyveit tartalmazó könyvtárban előkelő helyen szerepelne, rögtön Bajnai Gordon retorikai tanácsairól szóló könyv mellett, nem is kell túl bonyolult menüre gondolni. Pulykasült, párolt zöldségek, krumplipüré, az egész teljesen eláztatva a szokásos barna mártásukkal és már készen is van a fincsi menü. Szívesen becseréltem volna egy kacsasültre párolt káposztával és krumplipürével. Esetleg hagymás törtkrumplival. Az angol konyha egyébként is viszonylag egysíkú, a menzás változata meg igénytelen is. Viszont a párolt zöldségeket remekül tudják variálni.

Tudom, tudom. Tök dedósnak hangzanak ezek a dolgok és persze azok is. De itthon melyik "gyárban" szórakoztatják így a melósokat? Nos mivel a kollégák túlságosan nem voltak elájulva mindettől, arra következtettem, hogy ez itt nem számít akkora extrának. Én mindenesetre tényleg értékeltem, mert látszott, hogy komoly erőfeszítéseket tettek, hogy változatos programot állítsanak össze.

Talán már nektek is feltűnt, hogy egyre korábban kezdődik a karácsony. Legalább is ha a kirakatokat nézzük. A kereskedők számára nyilván még ennél is hamarabb kezdődik a karácsony, hiszen nekik meg fel is kell készülni minderre. Ennek megfelelően November első hetében már az Amazonban is érezhető volt, hogy egyre nagyobb a pörgés.

Annyit jöttünk-mentünk, mint Orbán Viktor az országjáró road show-in a választások hajrájában. Természetesen nekünk stowereknek, illetve mindenkinek, aki az inbound szakaszban dolgozott (receive és stow) még hamarabb kezdődött a szezon, hiszen a mi dolgunk volt, hogy a raktárt feltöltve előkészítsük a terepet a később érkező rohamra, ami aztán az outbound szakaszt (pickerek és csomagolók) fogja csúcsra pörgetni. Az Amazonban tudják jól, hogy milyen fontos a belső kommunikáció, elég profin is csinálják. Ennek egyik remek példája az úgynevezett All hand meeting, amit kb. 3-4 havonta, általában valamilyen fontosabb változás előtt tartanak. Az All hand meeting lényege, hogy kiáll az Amazon swansea-i főnöke a melósok elé és lenyom nekik egy jó kis prezit arról, hogy mi várható a következő időszakban. Az All hand meetingekről egy későbbi postban részletesen is beszámolok.

Túlóra megfizetve

Szóval az All hand meetinggel hivatalosan elrajtoltatták a karácsonyi felkészülő szakaszt. Elmondták, hogy szívni fogunk, mint a torkos borz, de ők igyekeznek azért fenntartani a jó hangulatot és folyamatosan apró gesztusokkal, meglepetésekkel megőrizni a motiváltságunkat. Ezekről szintén írok majd bővebben a későbbiekben. Aztán az egyik reggeli briefre jött is egy olyan fejes féle, hogy közölje: elrendelték a kötelező túlórát, mostantól heti plusz egy napot, azaz plusz tíz órát (összesen heti 50 órát) kell dolgoznunk, de ennek csak örüljünk, mert azt a plusz tíz órát másfélszeres óradíjjal fizetik. (ezt az előző postban a payslipen láthattátok is) Én mondjuk örültem is, mert szeretem, ha pörgés van, de úgy láttam, hogy a helyieknek úgy kellett ez, mint a mókusnak az erdőtűz. Azt figyeltem meg, hogy amikor rossz hírt kellett közölni a melósokkal, akkor azt nem bízták Waynere, hanem mindig küldtek valami manager féle arcot, aki a rossz hír bejelentése után olyan gyorsan eltűnt a terepről, ahogy csak bírt. Így amikor ez a manager arc megint feltűnt egyik reggel, már tudtam, hogy újabb rossz hír következik. Nem is tévedtem, mert ekkor jelentette be, hogy a kötelező túlórát 10-ről 15 órára növelik, de legalább a plusz 5 órát már dupla óradíjjal fizetik. Hát mit mondjak, ezt az intézkedést nem fogadták kitörő lelkesedéssel a kollégák. Hogy finoman fogalmazzak.

Pipogyaság vagy korrektség?

Őszintén szólva először az jutott eszembe, hogy ez a Wayne milyen beszari egy alak, hogy nem meri ő megmondani, de aztán rájöttem, hogy ez a módszer egyrészről végtelenül korrekt Wayne-nel szemben és abszolút szimpatikus a vezetőkre nézve. Hiszen Wayne csak munkairányító, nem ő hozza ezeket a döntéseket, miért neki kellene az arcát odatenni melléjük. Másrészt tudják jól, hogy Wayne irányítja a napi munkát operatív szinten, közülünk való, nem tenne jót a melósokkal való viszonyának, ha minden szar személyesen tőle ömlene a fejünkre. Az is elég szimpatikus volt, hogy ez a manager - Carl - arccal vállalta, hogy kommunikálja a népszerűtlen döntéseket. Az egész folyamat - ahogy Wayne-t megkímélték, ahogy a srác odaállt elénk rosszhír hozóként - annyira európai volt, és annyira különbözött attól, amit én itthon tapasztaltam. 

Black Friday

Mindez az úgynevezett Black Friday-re való felkészülés idejében történt. A Black Friday alapvetően az amerikai "kultúra" terméke, ez a nap nem hivatalosan a karácsonyi bevásárlószezon kezdete. Mindig a Hálaadás (azaz november negyedik csütörtöke) után következik. A kereskedők hatalmas - 50, vagy akár 70%-os - kedvezményekkel igyekeznek kezdőlökést adni a vásárlási hisztériának. Már Európában is egyre elterjedtebb, Nagy Britániában pedig már teljes mértékben bevett szokás, de Magyarországon is láttam már erre gyenge próbálkozásokat. A várt hatás nem is marad el, az emberek tényleg ész nélkül kezdenek el vásárolni, megrohamozzák a boltokat és elárasztják a webshopokat. Nem véletlen, hogy az Amazon tiltja a saját dolgozóinak, hogy a Black Friday-en megrendelést adjanak fel az Amazon oldalán, hiszen még az a terhelés is számít. 

A rutin meg az évek

Az mindenesetre látszott, hogy nem ez az első karácsony, amit itt a swansea-i Amazonnál végigcsináltak. Nagyon szervezett és tervezett volt minden. A dolgozók létszámát fokozatosan felduzzasztották, az új dolgozók beállításával pedig lehetőségük volt arra, hogy kicsit átrendezzék a sorokat. Ez azt jelentette, hogy az újakat nagy tömegben betolták a kulimunkára, amihez túl nagy tudás meg tapasztalat nem kell, meg úgyis jó sokan voltunk, így a régieket tovább lehetett képezni consolidálásra, targoncára vagy drop zone controllernek. Ennek ellenére irtó nagy káosz volt a drop zone-ban. Egy csomó kisebb nagyobb baleset is volt, úgyhogy ebben az időszakban különösen agresszíven nyomták a safty témakört. A sok stower ott tolongott, hogy mielőbb elcsípjen valami zsíros falatot (értsd valami olyan árut, amit gyorsan és nagy mennyiségben el lehet pakolni), hiszen így a productivity mutatót meg lehetett tolni. A Lego például tökéletes volt ebből a szempontból: egy raklapon 80-90 darab is volt belőle, ha semmi nem jött közbe 10-15 perc alatt végeztél vele, miközben a target 45 darab volt óránként, így aztán nem volt gond, ha utána meg olyan raklapot fogtál ki, amin 5-6 nagyméretű áru volt és fél órát kerestél neki helyet.

Esélytelenek

Engem szeptemberben vettek fel (szeptember 9-én kezdtem el dolgozni), ami még a nyugisabb időszak volt, így rendes kiképzést tudtam kapni és volt időm gyakorolni, de az október végén, november elején felvettek csak egy gyors oktatást kaptak, aztán máris bekerültek a mély vízbe, a karácsonyi őrület kellős közepébe. Na ők tényleg meg voltak kavarodva, mint a vasorrú bába a mágneses viharban. Nem is csoda, hogy a legnagyobb arányban tőlük küldtek el embereket. Persze nem a karácsonyi rohamban, hanem utána, de akkor rögtön. Februárra pedig már egyikük sem dolgozott az Amazonban. Én minden estre nagyon szerettem ezt az időszakot, imádtam a nagy nyüzsgést, pörgést. Az Amazon pedig tényleg eléggé odatette magát, hogy a melósok jól érezzék magukat. De erről majd a következő postban.