Amazonian

2013. szeptember 2-án, hétfőn érkeztem meg Wales egyik legnagyobb városába, a Dél-Walesben található Swansea-be. Ahogy írtam az előző postban, itt kizárólag a melós létemmel kapcsolatos dolgokat osztom meg veletek, ezért a nyilvánvalóan felvetődő kérdésre, hogy miért pont ide jöttem, legyen elég annyi, hogy azért, mert sokkal olcsóbb az élet, mint Londonban, és mert már tudtam arról, hogy az Amazonba rengeteg embert vesznek fel a karácsonyi csúcsidőszak miatt. Szóval rögtön másnap reggel be is mentem az Assist Recruitment nevű toborzó ügynökséghez (a The Kingsway-en van az irodájuk), akik ekkor már gőzerővel lapátolták az Amazonba a melósokat. Ha jól tudom 4-5 ügynökség is hajtotta fel az embereket akkoriban, hogy az óriási munkaerőigényt kielégíthessék. Az iroda teljesen kultúrált volt, tiszta, világos. Látszott, hogy csak nem régen költöztek ide. Amikor megtudták, hogy miért jöttem, egy boldog lovely volt a válasz. Persze ekkor még nem tudtam, hogy ha mondjuk azt közlöm velük, hogy a bejárat mellé sz.rtam, az is lovely lett volna. Itt mindenre ez a válasz. Örültünk egymásnak. Én azért, hogy akkor itt tényleg lesz meló, ők azért, mert rengeteg embert kellett szállítaniuk az Amazonba, első ránézésre nem volt velem semmi baj, szóval vélhetően egy gonddal kevesebb.

Az Assistban a srác baromi szimpatikus volt, és akkor én azt hittem, hogy itt a fejlett nyugaton, sőt az udvariasságról híres Nagy Britaniában mindenki ilyen korrekt, segítőkész és kedves. Aztán ez a betegségem szépen elmúlt. A nevét persze nem jegyeztem meg. Fenébe, pedig bennem is lehetne ennyi figyelmesség, de hát annyi minden történt egyszerre, meg voltam zavarodva, mint vasorrú bába a mágneses viharban. Mindenesetre előkapott egy formanyomtatványt (az angoloknak mindenre van formanyomtatványuk), de nem a kezembe nyomta, hogy töltsem ki, ahogy az egyébként megszokott az állásjelentkezések esetében, hanem a kérdéseket szépen felolvasva kitöltötte helyettem. Na azóta sem találkoztam ilyennel. Megint csak minden lovely volt. Örült, hogy odatoltam az orra alá az útlevelemet, és arról lemásolhatta az érthetetlen kelet-európai nevet, de persze megegyeztünk, hogy az ékezetekkel nem bajlódunk. A szokásos kérdéseken kívül (neve, lakcím, útlevélszám, születési idő, bár például eszébe sem jutott megkérdezni anyám nevét, ami egy magyar formanyomtatvány kitöltésekor elmaradhatatlan) két érdekes kérdés volt. Az egyik, hogy voltam-e büntetve, a másik, hogy mivel közlekedem. Az elsőnél gond nélkül elfogadta bemondásra a határozott "nem"-et. A második trükkös volt. Én már majdnem benyögtem, hogy busszal, esetleg biciklivel, amikor az a magyar srác, aki ajánlotta nekem az Amazont és elkísért az Assistba is, közbevágott, hogy kocsival. Nem értettem akkor ennek a jelentőségét, bár szerintem akkor is felvettek volna, ha azt mondom, hogy sárkányrepülővel, de később világos lett, hogy a bejárás, a munkába való beérés sarkalatos kérdés az Amazonnál.

Ezután már csak két kérdés volt, amiket ott helyben két másodperc alatt elintéztünk, hogy aztán a hétből hátralévő három napban ez a két kérdés legyen a mumusom. Az egyik az ún. NI szám (National Insurance number), a másik a proof of address kérdéskör. Nekem ekkora már kiadták az NI számomat, pont előző napon érkezett meg a londoni címemre. Amikor tehát ide értünk a nyomtatvány kitöltésével, magabiztosan jelentettem ki, hogy nekem van olyan. Jó, jó, de mi a számom. Azt nem tudom, de holnapra megtudom. Gondoltam, felhívom a londoni kapcsolatomat, hogy bontsa ki a borítékot és mondja be az NI számomat. Sima ügy. Ezután következett a proof of address kérdéskör megtárgyalása. UK-ben nincs lakcímkártya, a lakcímedet úgy tudod igazolni, hogy felmutatsz valami szerződést (pl lakásbérleti), vagy egy nyomatott levelet, amit neked címeztek a megadott címedre. Úgy gondoltam, itt is sínen vagyok, hiszen aznap délután terveztük aláírni a lakásbérleti szerződést a lakás tulajdonosával. Meg is egyeztünk az assistos sráccal, hogy akkor holnap jövök NI számmal, lakásbérletivel. Öröm, boldogság. Várt rám a következő program: internet előfizetést kötni. Balra el. Függöny le.

A második felvonás tulajdonképpen még aznap este megkezdődött Zsolti megérkezésével. Zsolti egy jelenség. Soha eddigi életemben ilyen eredeti figurával nem találkoztam. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy teljesen más körökben forogtam - ha lehetek ennyire fellengzős és nagyképű. Zsoltinak Magyarországon még soha nem volt bejelentett munkahelye, de élt már Walesben, Németországban és Amerikában is. Volt már gazdag - persze csak az ő mércéi szerint, de most éppen egyáltalán nem az. Zsoltinak nem kenyere a tervezés, nem szokása előre megszervezni az életét. Hirtelen ötletek alapján hozott gyors döntések terelgetik sorsát. Egy ilyen gyors döntés hozta most is Walesbe. A már említett itt élő magyar srác, a közös ismerősünk javaslatára Zsolti gyors döntést hoz: összepakol és irány Wales, melózni az Amazonba. Innentől az események felgyorsulnak. Zsolti felkéredzkedik egy kamionra, hogy aztán alig öt nap múlva (beleszámítva a kétnapos várakozást Németországban a hétvégi kamionstop miatt) megérkezzen Walesbe, ahol átmenetileg - lévén szállásról nem gondoskodott magának - nálam lakik. Másnap együtt megyünk az Assistba. Zsoltiról lesz még szó, mert a jelenléte határozottan szórakoztatóvá tette az itteni életet.

Szóval megérkezett Zsolti, és azzal a boldog tudattal hajtottam álomra a fejem, hogy sínen vagyok, holnap mindent elintézek az Assistban és hétfőn talán már kezdhetek is melózni. Mondanom sem kell, nem így lett, de ez már legyen a következő post meglepetése.

Kedves Olvasó!

Az első post egy bevezetőféleség szeretne lenni, amiben megpróbálom elmagyarázni, hogy kerültem én ide, mit és miért csinálok.

Szóval miért is vagyok itt? Előre szeretném leszögezni, hogy ez nem egy tipikus határátkelős blog. Én, illetve mi (merthogy családostul érkeztem) nem azért jöttünk el Magyarországról, mert nem találtam munkát, nem tetszett a rendszer, éppen éhen akartam halni, vagy mert külföldi karriert akartam csinálni, stb. Évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy egy, maximum két évet külföldön kellene élnünk. Ez a késztetés csak erősödött, ahogy a gyerekeink elkezdtek növögetni. Azt láttam ugyanis, hogy azon emberek többsége, akik éltek külföldön, - amellett, hogy gyakorlatilag anyanyelvi szinten beszélik az adott ország nyelvét - valami más szemlélettel, világlátással, hozzáállással rendelkeznek, és mindezek segítségével jobban eligazodnak az életben, könnyebben megoldanak problémákat, talpraesettebbek, könnyebben teremtenek kapcsolatokat. Úgy gondoltam, hogy ha én már "öreg" is vagyok ahhoz, hogy változzak, a gyerekeknek mindenképpen jót tesz, ha látnak mást is, mint ami otthon van. Nem feltétlenül jobbat vagy rosszabbat, egyszerűen csak mást, nem mellesleg megalapoznak egy stabil angol nyelvtudást. Aztán az életünk úgy alakult, hogy éppen megtehettük, hogy egy évre - egészen pontosan 11 hónapra - otthagyjuk az országot, és eljövünk külföldre. 

Ahogy említettem, nem karriert építeni jöttem ide, tehát az volt a terv, hogy gyakorlatilag bármilyen munkát elvállalok itt, amiből kb. nullszaldóra kihozzuk az itt tartózkodásunk, azaz legalább a költségeinket fedezni tudjuk a jövedelmemből. Ebből a megfontolásból jelentkeztem az Amazon swansea-i logisztikai központjába, Amazon szakzsargonban CWL1-be. Amikor a BBC Panorama című műsorában egy beépített újságíró rejtettkamerás felvételeivel fűszerezett riportja jelent meg arról, hogy mennyire elviselhetetlen az amazonos melósok élete, rengeteg ismerősöm, barátom írt nekem. Ekkor gondoltam arra, hogy ezek a viszonyok másoknak is érdekesek lehetnek. Mert nekem nagyon érdekesek voltak, és még most is azok így öt hónapnyi itt-tartózkodás után. Magyarországon teljesen mással foglalkoztam, szellemi munkás voltam, reklámiparban dolgoztam. Az első hetekben magamban folyton azon röhögtem, hogy mit keresek én itt. Na nem mintha szégyelleném ezt a melót, de az biztos, hogy néhány hónapja sem én, sem egyetlen ismerősöm elképzelni sem tudta volna, hogy ilyen munkát végzek. 

Ez a blog tehát egy amazonos magyar-walesi melós életéről fog szólni. Nem, vagy csak érintőlegesen írok arról, hogy milyen Walesben az élet, hogyan kell ügyet intézni, hogyan lehet megszokni (ha egyáltalán) az itteni életet, milyen a gyerekek iskolája, stb. Olyan dolgokról fogok írni, amik kifejezetten a melós létemmel kapcsolatosak. Lesznek majd furcsa rácsodálkozásaim a melós lét dolgaira, amelyek abból fakadnak, hogy soha azelőtt nem dolgoztam így. Korábbi alkalmazásaimkor engem vettek fel, az én személyiségemet, a tudást, ami a fejemben van, a habitusomat, a hozzáállásomat, míg az Amazon két kezet vett fel, amiket szeretne a lehető legteljesebb mértékben használni.

Még egy magyarázat mielőtt elkezdem: a blog nem valós időben jelenik meg, de valós időben íródik. Magyarul minden post a megírása után vázlat státuszban marad, és egy év eltolással folyamatosan kerülnek publikálásra. Ennek az az oka, hogy az Amazon - mint a sajtó folyamatos érdeklődésének kereszttüzében álló vállalat - nagyon kényes arra, hogy mi és hogyan jelenik meg róla. Nem vagyok beképzelt, nem gondolom, hogy majd pont egy pici ország, számukra érthetetlen nyelvén írt blogja fogja őket érdekelni, de jobb az elővigyázatosság. Az írások alapján kb. 2 perc alatt be tudnak azonosítani, és ahogy írtam, bár nem ez az álomállás számomra, jelenleg (a blog írásakor) szükségem van rá. Azt gondolom azonban, hogy ettől a kis csalástól nem lesz kevésbé érdekes a blog, illetve ha nem lesz érdekes, az nem emiatt lesz. :)

Sajnos elég kevés képi anyaggal tudom illusztrálni az írásokat, mivel a munkaterületre nem is lehet bevinni semmilyen fényképezésre alkalmas eszközt, és azon kívül sem nagyon örülnek, ha fényképezni látják az embert. Szóval a képeim félig titokban, a fényképezést titkolva készültek, minőségükért elnézést kérek. Az írásokat interneten talált fotókkal is fogom színesíteni, ha valakinek a szerzői jogait sértem, jelezze.

Ui.: Bár igyekszem odafigyelni, helyesírási és gépelési hibák becsúszhatnak, szóval nyelvtannácik kíméljenek. A specifikus fogalmak, kifejezések magyar megfelelőit sajnos nem ismerem, így azokat vagy angolul használom, vagy legjobb tudásom szerint magyarítom.